Dívák
Az oldal fejlesztés alatt áll.
Détár Enikő
Ladinek Judit
Ladinek Judit már gyermekkorában is izgő-mozgó kislány volt: felesleges energiáit szertornával, néptánccal vezette le.
Középiskolai tanulmányait a Talentum Művészegyüttesben végezte el, itt szerzett hivatásos táncosi képesítést.
A színészi pályára mégis véletlen vetette a sors.
Történt ugyanis, hogy a Madách Színház 1991-ben felvételt hirdetett az alakuló tánckarába, ahová Judit jelentkezett és felvételt nyert.
Így került be (mint táncos), a Dr. Herz, a Macskák, a Mária evangéliuma, a József és a színes szélesvásznú álomkabát..., a Cabaret című musicalekbe.
Mivel nagyon megszerette a musical műfaját, úgy döntött tudatosan készülni kezd a zenés-színész pályára, először énekórákat vett Toldy Máriától, majd 1993-ban jelentkezett a Színház és Filmművészeti Egyetem Operett-Musical szakára, ahová bekerült, és 1997-ben szerzett diplomát, Szinetár Miklós osztályában.
Az egyetem elvégzése után már, mint színész szerződött vissza a Madách Színházba, amelynek akkori igazgatója Kerényi Imre volt, és ahol a mai napig dolgozik.
2002-ben Détár Enikővel és Fésüs Nellyvel létrehozták a DÍVÁK-formációt, sikeres műsorukkal már számtalan TV-showban felléptek, bejárták az országot.
Fésűs Nelly